
Dózsa György felkelésének nyomában
1. nap: Kora reggel indulás Budapestről. Városnézés Aradon, mely egyike azon városoknak, amit Dózsa György seregei erőszak nélkül foglaltak el (Főtér, Kultúrpalota, Városháza, Színház, minorita templom, Szabadság-szobor). Koszorúzás a 13 aradi vértanú emlékművénél. Séta a szintén felkelők kezére került solymosvári vár romjaihoz. Pillantás a festői Maros völgyére. Szállás elfoglalása.
2. nap: Látogatás Gyulafehérváron, a székesegyház megtekintése. A felkelést követő megtorlás után a város kapujára szögezték ki a fővezér fölnégyelt testének egy darabját. Séta Szászsebesen (Főtér, Evangélikus templom). A Főtéren álló Fejedelmek házában halt meg Szapolyai János, kinek nevéhez fűződik a parasztfelkelés leverése és a fővezérek, köztük Dózsa György kegyetlen kivégzése.
3. nap: Utazás Temesvárra, a parasztfelkelés döntő csatájának helyszínére. Óvárosi séta (Dóm tér, Szentháromság-szobor, Korzó), a Segítő Boldogasszony emlékmű megtekintése. A hagyomány szerint itt végezték ki brutálisan a felkelés vezetőjét, Dózsa Györgyöt. Érkezés Budapestre az esti órákban.
Utazásainkat teljes panziós ellátással, idegenvezetővel, valamint az összes belépődíjjal kínáljuk!
A pályázathoz szükséges kalkulációt Irodánk készíti.