
Rákóczi Ferenc emlékei a Felvidéken
1. nap: Indulás a reggeli órákban. Utazás Borsiba, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyére, látogatás a nemrég felújított Rákóczi várban. A fejedelem életét bemutató kiállítás megtekintése. Megálló Tőketerebesen, az Andrássy kastélyban, ahol a nemesi család történetét ismerhetjük meg. Séta a kastélyt körülvevő parkban Gróf Andrássy Gyula mauzóleumához illetve a parkban található Paricsi vár maradványaihoz. Este a szállás elfoglalása.
2. nap: Reggeli után kirándulás a Magas-Tátrába. Megálló a Tátra legelegánsabb településén, Ótátrafüreden. Innen a tátrai siklóvasúttal lehet megközelíteni a Tarajka turistaközpontot. A Tarajkától gyalogtúra a híres Tar-pataki vízesésekhez, melyet Csontváry festményeiről is ismerhetünk. Az egymás fölött, egymáshoz közel elhelyezkedő vízesések a zuhatagok összetett rendszerét alkotják. A túra után utazás a Csorba-tóhoz: séta a tó körül, szabadprogram a legmagasabban fekvő tátrai településen.
3. nap: Utazás a bakancslistán is szereplő Bártfára, melyet még I. Lajos király emelt városi rangra. Séta a hangulatos főtéren, majd utazás Bártfafürdőre, látogatás a skanzenben, ahol megismerjük a környék falusi építészetét. Délután megálló Eperjesen, séta a főtéren (Rákóczi-ház, Szent Miklós székesegyház), majd kirándulás Petőfi, Tompa és Kerényi költői versenyének emléket állító, nemrég felújított emlékműhöz.
4. nap: Látogatás Kassán, Szlovákia második legnagyobb városában. A főtéren található monumentális, gótikus Szent Erzsébet dóm megtekintése, melynek kriptájában található Rákóczi fejedelem sírja, majd látogatás a Rodostó házban. Városnéző sétánk során érintjük a Márai-házat és az Orbán tornyot. Érkezés haza az esti órákban.
Utazásainkat teljes panziós ellátással, idegenvezetővel, valamint az összes belépődíjjal kínáljuk!
A pályázathoz szükséges kalkulációt Irodánk készíti.